Az Amerikai Egyesült Államokban szárnyra kapott „flapper lány” nem egyszerűen egy fiatal nő volt az 1920-as években: hanem az új női identitás szimbóluma. A modern, független, városi nő archetípusa, aki szembe helyezkedett a korábbi társadalmi normákkal.

 

Mindehhez a jóváhagyott női szavazati jog teremtette meg az eszmei hátteret, elhozva azt a felszabadult kulturális légkört, melyet a flapper képviselt.

Ez nem egyetlen személyhez, hanem egész korszak lelki állapotához kötődött: nemcsak a táncparkett vibráló éjszakáit, hanem egy új, a 19. századi erkölcsi hierarchia helyett a modern társadalmat és az egyéni döntést előtérbe helyező nőiséget jelenített meg.

 

A flapper kultúra magával hozta egy új jövő előérzetét: a bubifrizura, a rövid ruha, az erőteljes smink, a turbán kalap és a hosszú gyöngysor mind azt fejezték ki, hogy ezek a nők elhagyták a századelőt jellemző kor erkölcsi láncait, új kommunikációs eszközzé váltak, amelyekkel a nők kifejezhették önazonosságukat.

 

A flapperek divatja túlmutatott az öltözködésen, a test szabad mozgásának igénye, a modern élet lüktetése is fontos szerepet kapott.

 

A swing új női viselkedést teremtett, amelyben a felszabadult energiának, humornak és némi pimaszságnak egyaránt helye volt. A jazz pedig – a ritmus, az improvizáció és a szabadság zenéje – a flapper életérzés zenei leképezése lett.

 

A korabeli magazinok – mint a Liberty, a Judge, a Vogue vagy a Picture Play – közvetítették és formálták a flapper ideált. A magazinok címlapján megjelenő kép, az autóban ülő flapper nemcsak közlekedett, hanem megszegte a női viselkedés korabeli normáit, a sebességet, irányítást és autonómiát jelentette. Maga a bátorság vizuális megjelenése volt.

 

A flapper a címlapokon lett popkulturális forradalom, az őrült színek, fesztelen életöröm, az új női identitás jelképe. Ezek a borítók nem egyszerű illusztrációk, hanem a női szabadság első vizuális kiáltványai voltak. Cigarettával a szájukban, autót vezetve, jazzklubokban jelenítették meg a flapper lány nőiességét és teljes szabadságát.

 

A filmvásznon számos korabeli színésznő formálta meg ezt a női függetlenséget, az új életformát széles tömegekhez eljuttatva: Clara Bow híres filmjében (It, 1927) azt az új nőt játszotta, aki nem bocsánatot kér, hanem jogot formál a vágyaira és döntéseire. A közönség nemcsak a vásznon, hanem a való életben is rajongott érte: ő tette a flapper stílust világszintűvé. A német Pandora’s Box (1929) film főszereplője, az örök Lulu, Louise Brooks pedig hasonlóan nemcsak színésznő, hanem stílusikon volt. Éles, fekete bubifrizurája és tekintete lett a modern nő arcának emblémája.

 

A flapper tehát nem csak egy divatirányzat volt, hanem a női életforma radikális átalakulásának kezdete: ők határozták meg az új, lendületes tárgykultúrát, a mozi- és szórakoztatóipar nőábrázolását, a modern női önbizalom vizuális és társadalmi formáit.

 

Ez a modern zenei és filmes popkultúra első női forradalma, amely az első világháború utáni társadalmi átalakulás, a városi életforma, a technológiai fejlődés és a kulturális liberalizáció metszéspontjában született.

 

Az a női kép, amely megmutatta, hogy a modernitás nemcsak a gépek és a gyárak és a férfiak világa, hanem a női szabadságé és önkifejezésé is.

 

És ha már a flapper világáról beszélünk, egy korabeli, 1920-as évekbeli eredeti, amerikai púdertartó és egy korabeli magyar ezüst art deco rúzstartó várja gazdáját az ArtLynk kínálatában.

 

A flapper lányok szívesen vették elő ezeket a csillogó, elegáns sminkdobozokat a táncparketten, jazzklubokban vagy kávéházi asztaloknál. A korábban meghökkentőnek számító gesztus, hogy egy nő nyilvánosan megigazítja a sminkjét, ekkoriban a függetlenség és önkifejezés jelképe lett. A Du Barry by Richard Hudnut sminkdobozok, mint ez az aranyozott, finoman gravírozott

art deco darab, a flapper nőiesség eszközei voltak. A kis tükörben gyorsan ellenőrizték a rúzst, egy mozdulattal felpúderezték az orrukat, majd visszacsúsztatták a kecses dobozt apró táskájukba.