Igy hódítottak a flapperek Magyarországon: autóvezetés, bubifrizura és szabadság.
Magyarországon a flapperek csak az első világháború után váltak közismertté, amikor a háború alapjaiban változtatta meg a nők társadalmi szerepét.
A fronton harcoló férfiak helyett a nők vették át a munkát a hátországban: gyárakban dolgoztak, irodákban helytálltak, és ezzel hozzájárultak az ipar és a gazdaság fenntartásához.
A mindennapi élet gyakorlati igényei hatással voltak az öltözködésre is — a korábbi díszes, fűzős divatot felváltotta a kényelmesebb, egyszerűbb ruházat. A nőiesség immár nem a díszítettségben, hanem a rövid frizurában, a térdig érő ruhában és a lapos cipőben tett szabad, sportos mozdulatokban fejeződött ki.
Magyarországon a sajtóban először a XX. század elején, az 1920-as években bukkant fel a „flapper” kifejezés, mint a modern angolszász országokból átvett szenzáció. A kifejezést igyekeztek magyarosítani: gyakran „modern kisasszonyként” hivatkoztak a stílusirányzatra, emellett ismert volt a „fiúslány” megnevezés is, de a „flapper-lány” forma is elterjedt a köztudatban.
Számos divatlap – például a Színházi Élet vagy a Pesti Hírlap – fotók és rajzok formájában mutatta be a flapper stílust: rövid, tarkóig érő „shingled hair”, illetve úgynevezett „bubifrizura” jellemezte. Az öltözködéshez hozzátartozott az ikonikus csőruha, amelyet deréknál lazább szabással varrtak, valamint a kalap, a cigarettatartó és a hölgyekhez társított retikül.
A flapper a modern, urbánus nő divatját testesítette meg — gyakran budapesti kávéházak, színházak vagy táncos jelenetek környezetében ábrázolva.
A magyar kultúrában a flapper-jelenség a művészek körében is nagy visszhangot keltett: filmekben, kabarékban és színházi darabokban is megjelent a „flapper-lány” mint komikus vagy frivol karakter.
A Színházi Élet gyakran közölt fotókat és rövid történeteket a „pesti flapperekről”. A Magyar Film és a Mozihét cikkeiben amerikai színésznők – például Clara Bow és Colleen Moore – szolgáltak példaképként. A garçonne-motívumot több magyar író, például Török Sophie és Cholnoky László is feldolgozta, erkölcsi és identitásbeli kérdéseket vetve fel.
A flapper így a modern nő szimbólumává vált, amely megosztotta a magyar polgári középosztály véleményét: egyesek vonzónak és a korszak új eszméinek megtestesítőjének tartották, mások viszont veszélyesnek ítélték az akkori erkölcsök szempontjából.
A konzervatívabb hírlapok, például az Új Nemzedék, erkölcsi hanyatlásként jellemezték: „A flapper a régi nőiesség sírásója – pipázik, táncol, férfiruhát hord, és kineveti a jómodort.”
Másrészt a szabadabb szellemű újságok pozitív, korszakalkotó jelenségként írtak róla: „Az új nő, aki nevet, dolgozik, táncol, és nem fél a jövőtől.”
Ez a kettősség a flapper-divat velejárója lett. Egyszerre vált a modern nők példaképévé és a túlliberalizált világ hanyagságának jelképévé. Mindenesetre e kettősség is hozzájárult ahhoz, hogy a flapperek meghatározó nyomot hagyjanak a női emancipáció történelmében.
A kép 1931-ben készült Miskolcon a Széchenyi utca a Kazinczy utcától a Sötétkapu felé nézve.
